KÉLER BÉLA
 
 
A romantikus szórakoztató-szalonzeneszerző Kéler Béla életútja 1820 február 13-án kezdődik Bártfán (ma Bardejov, Szlovákia). Protestáns, felsőmagyarországi nemesi családban látta meg a napvilágot. Albert Paul Kélerként anyakönyvezték. Apja Kéler István városi főbíró és egyházi elöljáró volt az evangélikus felekezetnél. Anyja született Both Anna háztartásbeli, 15 gyermeke nevelésével foglalkozott. A családban németül kommunikáltak, de kortársai társaságában megismerkedett a sárosi nyelvjárással is. Az ifjú Kéler, akkoriban még Albert Paul néven német nyelvű evangélikus iskolába járt, magyarul nem tudott. Kélernél már nagyon hamar megjelentek a zenei tehetség jelei. Kezdetben Franz Schiffer, bártfai kántor tanította hegedülni. Vágya, hogy művésszé válhasson, ez abban is megnyilvánult, hogy autodidakta módon tanult meg zongorázni.
     
Röviddel bártfai elemi iskolai tanulmányai befejezését követően egy évet a lőcsei (Levoča) líceumban töltött azzal a céllal, hogy tökéletesítse német nyelvtudását. A következő évek az eperjesi kollégiumhoz kötötték, ahol filozófiát és jogot tanult. Eperjes (Prešov) a 19. század negyvenes éveinek közepén széles lehetőségeket kínált a zenei fejlődésére azáltal is, hogy a kollégiumban működő Zenekörben alkalom nyílt a közös zenélésre. Innen datálható Kéler részvétele a zenekari muzsikálásban. Két évet Debrecenben töltött, hogy elsajátítsa a magyar nyelvet, de sokat fejlődött a zene területén is. Tanulmányait kitűnő eredménnyel fejezte be Eperjesen, 1839-ben. Eperjesen nagyon jól érezte magát, hiszen itt fejlődhetett zenei tehetsége, inspiráló környezet vette körül és itt születtek meg első művei is.
   
Kéler szülei nem békéltek meg azzal a lehetőséggel, hogy fiúkból zenész legyen, mivel a 19. században ez a foglalkozás a nemesi körökben nem volt elfogadott. Úgy döntöttek, hogy fiúkat inkább a mezőgazdaság felé orientálják. A következő években Kéler Liptó vármegyében, egy munkácsi nagybirtokon és a Beszkidek vidékén mezőgazdászkodott. Sógora halicsi birtokán is dolgozott, hogy eleget tegyen szülei kívánságának.
     
A zenével azonban továbbra is foglalkozott, esténként eljátszotta hegedűn a diákéveiben szerzett műveit. Összességében a mezőgazdasági munkával töltött idő alatt 50 darabot alkotott és emellett a zeneelmélet területén Albrechtsberger „Theorie der Tonkunst" című könyvéből művelődött.
    
Halicsi tartózkodása alatt véglegesen eldöntötte, hogy felhagy a mezőgazdasággal és élete további részét a zenének szenteli. Arról, hogy mit szóltak ehhez szülei, nincs tudomásunk. Egy biztos, zeneszeretete, tehetsége, a hegedűjáték szeretete véglegesen győzött. 1844-ben Eperjesre érkezett, ahol zenetanári állást kapott. Itt zeneileg tovább fejlődött, a legjobb eperjesi zenészekkel muzsikált, tanult, komponált. Felismerte azonban, hogy azok a periférián lévő városok, melyekben eddig megfordult, nem garantálják azt a művészi környezetet, ami elképzeléseinek megfelelt volna.
 
 
    
A 25 éves Kélerben Bécsben fogalmazódott meg az az elhatározás, hogy valamelyik európai zenei központban kellene megvetnie a lábát. Sikeresen pályázott a „Theater an der Wien" császári - királyi zenekar hegedűsi posztjára, ahol nyolc évet töltött. Ezek az évek a zeneelmélet, az összhangzattan és a hangszerelés intenzív stúdiumával teltek tanáránál Schlesingernél, míg a kontrapunktot Simon Sechternél tanulta. A zenekar karmestere volt a példaképe, aki az akkoriban már híressé vált Franz von Suppé volt. Suppének köszönhetően Kéler bemutatkozhatott a bécsi közönségnek úgy is, mint zeneszerző, akinek műveit egyre gyakrabban tűzték műsorra a zenekarok. Ebben a korszakban legjelentősebb szerzeménye a Ouverture Romantique op. 75 (Romantikus nyitány), mellyel elnyerte Suppé elismerését és azt is, hogy művét előadják. 1846-tól különböző kiadóknál jelentek meg szerzeményei, s ezzel népszerűsége és elismertsége gyorsan nőtt.
    
Bécs biztosította Kélernek a tökéletes muzsikussá fejlődés lehetőségét mind a karmesterség, mind a zeneszerzősség területén. Ennek eredményeként 1854-től elindult önálló zenei karrierje. Egy szezonra elszerződött Berlinbe, ahol Johann Sommer zenekarában karmesteri állást töltött be, már Kéler Béla művészi néven. A következő évben visszatért Bécsbe, ahol Lanner halála után átvette annak zenekarát. 1855. dec. 2-án a Schönbrunn melletti Hietzingben egy nagyszabású koncerten vezényelte terjedelmes szerzeményét, az Eine Nacht in Venedig (Egy éj Velencében) c. művét. 1856-ban mint katonai karmester belépett az Osztrák-Magyar hadsereg gróf Mazzuchellivel fémjelzett, 10. gyalogezredének szolgálatába. Ezzel a katonaegyüttessel az Osztrák-Magyar monarchia több városában is fellépett, pl. Pesten, Debrecenben, Brassóban, Nagy-szebényben (ma Sibiu, Románia) ahol lenyűgöző karmesteri teljesítményével nagy sikereket ért el. Egyúttal lehetősége volt saját műveinek megszólaltatására és arra is, hogy megvalósítsa művészi elképzeléseit. Mindez pozitívan hatott zeneszerzői tevékenységére és főleg fúvós zenekari hangszereléseire. A fúvósok mellett vonósokból álló, szórakoztató zenét játszó együttessel is dolgozhatott, így mindkét zenetípus hangszerelésében szerezhetett gazdag tapasztalatokat. A négy éves katonai szolgálatot 1860-ban egészségügyi okok miatt otthagyta és hosszabb ideig az akkori Magyarország különböző fürdőiben gyógyíttatta magát.
 
     
Életének következő fejezete 1863-ban kezdődik, amikor a nassaui herceg meghívására Wiesbadenben vállalt zeneigazgatói állást 1866-ig. Kélernek nemcsak karmesteri de zeneszerzői tevékenysége is sikert hozott. Ez műveinek egyre növekvő számában és anyagi biztonságában is tetten érhető. Ezért 1867-1870 között szabadúszó lett és kizárólag zeneszerzéssel foglalkozott. A nyári hónapokban sokat utazott, koncertezett pl. Svájcban, Párizsban és több német városban, főleg Wiesbadenben.
    
Kéler Béla szívesen tért vissza szülővárosába Bártfára, nagyon szeretett az itteni fürdőben időzni. Az 1868-as látogatásakor koncertet szervezett saját műveiből és a befolyt összeget szülővárosa tűzvész által sújtott lakóinak ajánlotta fel. Wiesbadenbe való visszatérésekor nagy sikerrel vezényelte a Am schönen Rhein gedenk ich Dein op.83 (A szép Rajna partján emlékezem rád), című keringője premierjét. Ezt a művet művészi-esztétikai értékei okán ifju Johann Strauss Kék Duna keringőjéhez szokták hasonlítani. Ez után a művészileg termékeny időszak után 1870-ben két évre visszatért a wiesbadeni fürdőzenekar élére, amellyel jelentős sikereket ért el. A következő években már nem kötötte le magát szerződésekkel, európai koncertkörutakon vett részt. Szerepelt pl. a londoni Coventgardenben, néhány hónapig vendégszerepelt a híres müncheni Gungl zenekarnál, néhány francia központban, Svájcban és rendszeresen tért vissza Wiesbadenbe.
    
Zeneszerzői és karmesteri tevékenységét még életében több kitüntetéssel ismerték el: Oszkár Svéd és Norvég király Litteris et artibus arany medált adományozott neki. IV. Vilmos porosz király egy kézzel díszített aranyszelencével ajándékozta meg, I. Vilmos német császár arany brossal tüntette ki, míg Nassau hercege a „Für Verdienste und Wissenschaft" ezüst kereszttel jutalmazta művészi tevékenységét. Némelyik kitüntetése és a hozzájuk kapcsolódó dokumentáció a bártfai Múzeumban tekinthető meg.
    
Kéler Béla annak ellenére, hogy művészi élete külföldhöz kötődött, gondolatban sokszor tért vissza sárosi szülőföldjére. Wiesbadenben halt meg 1882. nov. 20-án. Sírkövére a Am schönen Rhein gedenk ich Dein (A szép Rajna partján emlékezem rád) című keringőjének első taktusait, illetve a következő mondatot vésték fel: „Kéler Béla, a nassaui herceg zeneszerzője és karmestere, aki Felső-Magyarországon született és tanult).
 
 
      
Albert Paul von Kéler, művészi nevén Kéler Béla 1882-ben agglegényként halt meg. Élete végén végrendeletet készitett melyben teljes művészi életművét:

1. szülővárosára, Bártfára, (ma Bardejov, Szlovákia)
2. az eperjesi kollégiumra (ma Prešov, Szlovákia), ahol tanult és dirigált
3. a németországi wiesbadeni fürdőzenekarra, mellyel a legnagyobb sikereit érte el
4. a nassausi barátra és támogatóra Carl Wagnerre (Németország) hagyta

Bártfa városa Kéler wiesbadeni zenei örökségét kapta 1883-ban. Mandics Ede megbízott ügyvéd az örökhagyó kívánságának megfelelően ezt a hagyatékot két részre osztotta: az egyik rész maradt Bártfán, a másik elkerült az eperjesi evangélikus kollégiumba. Ma már biztosan csak a bártfai részt tudjuk azonosítani, amely a Sáros megyei Bártfa város múzeumának archívumában található. Műveinek Bártfán található (nem teljes) gyűjteménye is bizonyítja, hogy Kéler Béla zeneszerzői tevékenységét joggal tartjuk az európai zeneművészet egyik legérdekesebb, ugyanakkor még nem teljesen feltárt részének. Az a tény, hogy a művész Bártfa és Eperjes városára hagyta életművét, hazaszeretetét és szülővárosához fűződő szeretetét bizonyítja.

Eperjesen elveszőben van Kéler öröksége, így jelenleg a bártfai gyűjtemény a legteljesebb, ugyanis a wiesbadeni fürdőzenekarnak juttatott örökséget sem sikerült megőrizni. A kéleri örökség bártfai részének szisztematikus kutatásával 1970-72 között František Matúš foglalkozott, aki a kaotikus állapotban lévő dokumentumokat igyekezett rendbe szedni, katalogizálni. Aprólékos, precíz munkával létrehozta a Kéler Béla gyűjteményt, mely a következő tételeket tartalmazza: 128 darab opusz számmal ellátott zenei egység kézirata, 109 darab opusz számmal nem ellátott nyomtatott zenei egység, 206 darab opusz számmal ellátott nyomtatott zenei egység, 1 darab opusz számmal nem ellátott nyomtatott zenei egység, Összességében ez az anyag mintegy 444 tételt képvisel, ami azonban nem azt jelenti, hogy szerzeményeinek száma is ennyi, mivel különböző variációkban jelenített meg egy-egy témát, gyakran a pillanatnyi szükségnek és zenészei kvalitásainak függvényében.

Kéler Béla szülőházán (Bardejov, Radničné námestie 41) 1906. aug. 11-én helyezték el az első emléktáblát, melyet bizonyos körök 1944-ben azzal az indokkal távolítottak el a homlokzatról, hogy Kéler magyar volt. 1952-ben egy új tábla került elhelyezésre, melyen a művész keresztnevét szlovákul írták fel „Vojtech Kéler". Az eredeti márványtáblát 2011-ben rehabilitálták, amikor is visszahelyezték eredeti helyére. Így jelenleg mindkét emléktábla látható Kéler szülőházán.

Kéler Béla zenéjét műfajilag a szórakoztató-szalonzene kategóriájába sorolhatjuk, mellyel megállta helyét a konkurencia és a népszerűségi versenyben a bécsi szerzőkkel, Lannerrel és a keringőkirály, ifjú Johann Starussal való összehasonlításban. Ha számba vesszük, hogy Kéler nem intézményesen szerzett zenei műveltséget, és hogy amit a zeneművészet területén elért, azt tehetségének, motiváltságának, kitartásának, a zeneelmélet és összhangzattan autodidakta módon való elsajátításának, karmesteri tevékenységének köszönheti, elismeréssel szólhatunk róla. Bécsi karmestersége idején a hangszerelésben szerzett tapasztalatokat. Mindezen kvalitások birtokában kiemelkedő eredményeket ért el a korabeli zeneművészet és előadóművészet területén. Joggal mondhatjuk, hogy a Bártfáról ( ma Bardejov, Szlovákia) indult zenész európai formátumú művésszé nőtte ki magát.

Ezt a művészi színvonalat és elismertséget bizonyítja az a tény is, hogy 1877-ig 12 európai kiadónál 138 műve jelent meg nyomtatásban. Műfaj tekintetében a táncformákat kedvelte, melyek inkább zenehallgatásra voltak hivatottak. 27 nagyformátumú keringője közül talán a leghíresebb a Am schönen Rhein gedenk ich Dein, op.83 (A szép Rajna partján emlékezem rád) műve. A további keringők közül említsük meg a In der neuen Heimath op.112 (Új hazában) és a Die letzten Glückstunden, op.100 (Utolsó boldog órák) című műveit. A többi keringője is kitűnik érzelmi gazdagságával és melodikusságával, pl. a Die Hofnungssterne, op.17 (A remény csillagai), a Am Flügeln der Liebe, op.93 (Szerelem szárnyán) , a Die Sprudler, op.65 (Forrás), a Die rosige Treume, op.72 (Rózsaszín álmok), vagy az utolsó keringője, Vom Rhein zur Donau, op.138 (A Rajnától a Dunáig).

Húsz csárdásából nagyon híresek a következők:, Dembreczeni emlék op. 26, A Kárpáti viszhangok op. 52, Tokaji cseppek op. 54, Gruss an mein Vaterland op.56 (Üdvözlet hazámhoz) stb. De legérdekesebb, és leghíresebb a Bártfay emlék csárdás op. 31. A hegedű szólam kéziratán lévő Kéler Béla megjegyzése bizonyítja, hogy a müvet 1858 nyarán komponálta, amikor szülővárosábol Debrecenbe utazott. Tíz ével később Johannes Brahms Kéler Béla Bártfai emlék című csárdásából 32 taktust használt fel változás nélkűl az 5. g moll magyar táncában, emely vílághírü lett. Kéler eredeti C dur hangzását g moll ba transzponálta. A magyar táncok első kiadásában még meg volt jegyezve hogy ezek a táncok csak Brahms feldolgozásai. De később ez a valóság kimaradt, és ma már kevesen tudják, hogy ezek a híres melódiák valójában nem Brahmstól, hanem más, „a történelmi Magyarországon élő különböző alkotóktól, származnak." Kéler később kidolgozott egy rövid tanulmányt, amelyben rőviden beszámolt az eredeti táncokról és zeneszerzöiröl . A fentemlített okból Brahms Magyar táncait nem látta el opusz-számmal.

Béla Kéler: Noc v Benátkch - revízia Pavel Burdych

 A további táncformák között 18 polkát, 13 galoppot találunk, melyek közül megemlítjük a Grand Galopp Infernale op. 60 (Nagy pokoli galopp) című művet, melyet 1861 februárjában komponált Eperjesen. 15 lírai dalkompozíciója könnyed bájával megérinti a hallgatót, mint pl. a zenekarra és szoprán szólóra írt koncertkeringője a Come palpita il mio cor ! op. 61.

Művészileg legelismertebbek nyitányai, pl. a már említett Ouverture romantique op.75 (Romantikus nyitány), de jelentős sikere volt más előjátékainak is, pl. a Rakoczy ouverture op.76 (Rákóczi nyitányi), a Lustspiel ouverture op.73 (Vígjáték nyitányi), Ungarische Lustspiel Ouverture op.108, (Magyar vígjáték nyitán), Die Tempelweihe op 95 (Templomszentelés), Franzözisce Lustspiel Ouvetrure op.111 (Francia vígjátéki nyitány) stb. Kéler Béla monumentálisabb műveket is alkotott pl. a Die Karpathen (Kárpátok), című szvitt, mely már címében is jelzi, hogy a szülőföldi táj szépségei ihlették.

Kéler Béla kerek életrajzi jubileumai - 2010-ben születésének 190., 2012-ben halálának 130. évfordulója volt az apropója annak a kezdeményezésnek, hogy szerzeményei interpretációjával újra életre keltsék Bártfán zeneművészeti örökségét. Ez úgy történik, hogy évente Bártfa történelmi helyszínein és a bártfai fürdőben a Kéler Béla kulturális nyár rendezvényeinek keretében a művész alkotásait tűzik műsorra. Kéler Béla műveit főleg kamarakoncerteken adják elő azokból a kottákból, melyek használható állapotban maradtak fenn a bártfai múzeumban.. Szimfónikus műveit, előjátékait, csárdásait, galoppjait a Kassai Állami Filharmónia is interpretálta Marian Vach vezényletével.

A Szlovák Rádió „Devín" adója Kéler Béla életéről és munkásságáról sugárzott több zenés sorozatot. A kassai televízió dokumentumfilmet forgatott a művészről „Zabudnutý rodák" (Elfelejtett földink) címmel. Annak ellenére, hogy a rendszeres szabadtéri koncertek a szlovákiai fürdővárosok nagy részéből mára már eltűntek, a bártfai fürdőben egész nyáron koncertezik a szalonzenekar, amely minden alkalommal eljátszik 2-3 Kéler művet is.

Kéler Béla zenéje egy olyan fenomén, mely megérdemli, hogy Európa tudomást szerezzen róla, hogy művei az Európai Kulturális Örökség részévé váljanak, és hogy a bécsi újévi koncerten elhangozhassanak, hiszen összevethetőek ifjabb Johann Strauss műveivel.

Peter Bubák, Főigazgató
   
 

Béla Kéler Society on Facebook: